|
2018-07-03 17:51:02, kedd
|
| |
| |
|
|
| |
Várnai Zseni: Úgy megnőttél, szinte félek...
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - VÁRNAI ZSENI |
|
|
|
Címkék: csillagtájat, gyöngeségem, homlokodig, ágaskodik, megnőttél, kiskertbe, fölemeled, melletted, nevettél, messzebb, idegenbe, válladig, lehettél, felérjen, virágot, napfény, kicsiny, parányi, elnézel, anyádat, hihetem, először, éreztem, fölfelé, elérjen, nagyobb, amikor, apádat, lelkem, ríttál, óriási, voltam, ölbéli, lombos, mindig, voltál, nagy idegenbe, napfény maga, Várnai Zseni,
|
|
Offline
